Ez a legnagyobb táska, futártáska fazon, elrejthetős kereszthevederrel, állíthatós vállpánttal. Belül 2 zsebes, és a tépőzáras előlap alatt is van 2 zseb.
Tegnap átvettem a zöld futáros táskát, ma már jött velem dolgozni. Belefért mindenem, bár tudnék örülni pár tolltartó fülnek, mert azokkal bajban vagyok:S illetve nem ártana ha lenne a tetején egy zippzár, ami a lehajtós tépőzáron kívül még zárná a belsőt…
Mai nap tanulsága: ha a táskát bringás üzemmódban viselem, tehát átvetve keresztben, a pántja eléggé dörzsöl “mellesleg”… lehet, hogy kellene opcionális kiegészítőként egy feltépőzárazható puha valami, olyan, amit szoktak tenni biztonsági övekre is…
(tegyük hozzá, hajlamos vagyok maximálisan agyonpakolni a rendelkezésemre álló helyet, ennek következtében van súlya a táskának…)
Csütörtökön átvettem a piros futáros táskát és nagyon örültem neki, hogy tesztelhetem. Ma el is vittem az első útjára. Remek a szabása, belül nagyon jók a pici zsebek. Praktikusan van elhelyezve az eldugható rögzítő pánt. Ez tetszik.
Amit hiányolok … az elejéről 1-2 fényvisszaverő csík. Talán tényleg lehetne rajta tolltartó fül. Ahol a tépőzár van a két kis zsebnél én oda raknék zipzárt, nehogy kiessenek az apróbb dolgok.
Elég jól bírta az esőt, ennek nagyon örülök. Pedig nem is vízálló az anyag:) hazacipeltem benne egy egész hétvége előtti nagybevásárlást, nincs rá panasz. Kapott némi Guiness-t sajnos (kiesett egy üveg és szinte felrobbant), le tudtam törölni róla villámgyorsan nedves ruhával, alig látszik, de érik már a mosás…
1. a szájánál van esély a beázásra, ezt a rendes futárzsákokon jól kiküszöbölték ahhoz hasonlóan oldanám meg
2. felcsatolható puhaság, h ne nyomjon úgy
3. notebook tartó zseb
4. mivel csajos, esetleg több apró, jól szelektált, esetleg átlátható zseb, hálós pl
5. karabíner a kulcsoknak
Mai ötlet adag
- nehezen megoldható, de esetleg egy olyan zseb, ami egy vékony ponyvát rejt és ez ráhúzható a zsákra, lévén,hogy nem vízállóak
- nem olyan visszaverőt tennék rá, mint a futárokon hanem valamilyen rányomott visszaverő mintát
- egy olyan pánt nem ártana rá, ami a hátsó lámpát tudja tartani esetleg opcionálisan, ötletesen , mondjuk egy szoros masni képében, amire szorosan lehet illeszteni
Ha javasolhatnám még, ha nem nagy plusz, hogy mindkét oldalra rejtett zsebes oldalpánt, mivel van mikor egyik oldal és van mikor a másik kényelmes. Mivel rejtett senkit sem zavarna.
Bocsi ha kicsit sokat írtam
Csütörtök óta van nálam a zöld, teljes megelégedés pénteken már közelharcot kellett érte folytatnom anyámmal… miután felülkerekedtem rajta simán bepakoltam a teljes bírói felszerelést, és még hely is maradt szombaton két emberre való strandcuccot nyelt el (jó, matrac nélkül).. végre egy táska az én méretemben
Tegnap megtörtént a terheléspróba, jelentem kiállta A szokásos cuccok (pénz, papírok, szerszámok, neszeszer) mellé beoktrojáltam 7db könyvet (ilyen apróságokat, mint 2db Zikmund és Hanselka, meg a a nagy zsiguli szervízkönyv ), plusz csokikat és a beszerzett illatszereket, csokikat. Hazaérve lemértem, 9 kiló volt és működik.
Üdv!
Nálam van most a piros táska. Első észrevételeim jóformán az amúgy használt S-es messenger-táskával való összehasonlítások voltak, aztán igyekeztem elkezdeni pártatlanul bírálgatni
A legfontosabb: szerelem első hordásra!! nagyon kényelmes, színre is jó, csajos is, és nagyon praktikus, hogy akármikor át lehet vele váltani utcai használatra, tehát oldaltáskaként használni, elrejtve a plusz pántot, de bringástáska igazából, a javából! Pont vágytam egy ilyen hibrid táskára
Nagyon jó a sok kis zseb! Először furi volt, hogy kisebb, mint az általában használt táskám, de rájöttem, hogy mivel minden használatba vett táskát kapacitásig pakolok, így egy rakás felesleges cuccot nem viszek magammal, amit amúgy is csak azért teszek el, mert “ú, ez még befér”
Szóval szuper, nekem kell majd egy ilyen!
Ami negatív: mikor kimostam, nagyon eresztette a színét, és folyton aggódok, hogy ha világosabb felsőben aláizzadok, nem fogja-e meg a ruhám? De lehet, h ez elmúlik idővel, meg a másik féle anyag színe is kijött. Meg tényleg jó lenne rá egy villogónak való fülecske.
Tehát mindent összevéve: a táska szuper!!
folyt.köv.
Történt egy kisebb balesete a hétvégén, valaki ráborított a táskára egy bringát, persze a hajts felőli oldallal, úgyhogy kicsit olajos lett. Mivel kezelhetem? Van itthon Dr Bechman féle roll-on folttisztító, mosószóda meg dm-es oxy energy folttisztító. Ja, és még mosogatószer is.
Jövő héten tengerparti-teszt, avagy következik a “mennyire dörzsöli le a zsák a bőrömről a tengervízből kivált sót” című produkció
Újabb észrevétel. A “3.pánt” anyaga nem egészen tépőzárkompatibilis. Vagy a puha fajta tépőzárat kellene belevarrni a lyukba, vagy keményebb anyagból csinálni a pántot, amibe nem akadnak bele a tépőár fogai, mert a jelenlegi felállás rojtosodásra hajlamos. A sóledörzsölő teszt végül elmaradt, mert egyrészt tavaly óta upgradelték a nyaralófalu strandjait zuhanyzókkal (vagy csak tavaly nem vettük észre? ez is lehet…), másrészt a búvárszemüveg, törölköző, könyv, naptej satöbbi kombót nem volt lelken belegyűrni. De barlangba levittem, az ott letapogatott kőzetek száradás után simán “leporolhatók” voltak.
Tegnap átvettem a zöld futáros táskát, ma már jött velem dolgozni. Belefért mindenem, bár tudnék örülni pár tolltartó fülnek, mert azokkal bajban vagyok:S illetve nem ártana ha lenne a tetején egy zippzár, ami a lehajtós tépőzáron kívül még zárná a belsőt…
Mai nap tanulsága: ha a táskát bringás üzemmódban viselem, tehát átvetve keresztben, a pántja eléggé dörzsöl “mellesleg”… lehet, hogy kellene opcionális kiegészítőként egy feltépőzárazható puha valami, olyan, amit szoktak tenni biztonsági övekre is…
(tegyük hozzá, hajlamos vagyok maximálisan agyonpakolni a rendelkezésemre álló helyet, ennek következtében van súlya a táskának…)
Csütörtökön átvettem a piros futáros táskát és nagyon örültem neki, hogy tesztelhetem. Ma el is vittem az első útjára. Remek a szabása, belül nagyon jók a pici zsebek. Praktikusan van elhelyezve az eldugható rögzítő pánt. Ez tetszik.
Amit hiányolok … az elejéről 1-2 fényvisszaverő csík. Talán tényleg lehetne rajta tolltartó fül. Ahol a tépőzár van a két kis zsebnél én oda raknék zipzárt, nehogy kiessenek az apróbb dolgok.
Elég jól bírta az esőt, ennek nagyon örülök. Pedig nem is vízálló az anyag:) hazacipeltem benne egy egész hétvége előtti nagybevásárlást, nincs rá panasz. Kapott némi Guiness-t sajnos (kiesett egy üveg és szinte felrobbant), le tudtam törölni róla villámgyorsan nedves ruhával, alig látszik, de érik már a mosás…
Néhány újabb észrevétel:
1. a szájánál van esély a beázásra, ezt a rendes futárzsákokon jól kiküszöbölték ahhoz hasonlóan oldanám meg
2. felcsatolható puhaság, h ne nyomjon úgy
3. notebook tartó zseb
4. mivel csajos, esetleg több apró, jól szelektált, esetleg átlátható zseb, hálós pl
5. karabíner a kulcsoknak
Egyelőre ennyi
Mai ötlet adag
- nehezen megoldható, de esetleg egy olyan zseb, ami egy vékony ponyvát rejt és ez ráhúzható a zsákra, lévén,hogy nem vízállóak
- nem olyan visszaverőt tennék rá, mint a futárokon hanem valamilyen rányomott visszaverő mintát
- egy olyan pánt nem ártana rá, ami a hátsó lámpát tudja tartani esetleg opcionálisan, ötletesen , mondjuk egy szoros masni képében, amire szorosan lehet illeszteni
Ha javasolhatnám még, ha nem nagy plusz, hogy mindkét oldalra rejtett zsebes oldalpánt, mivel van mikor egyik oldal és van mikor a másik kényelmes. Mivel rejtett senkit sem zavarna.
Bocsi ha kicsit sokat írtam
A zsebek mélységét én levinném egész az aljáig, mert ha valami nehezet teszek bele az is lehúzza és még kevésbé van tartása az egész táskának tőle.
Csütörtök óta van nálam a zöld, teljes megelégedés
pénteken már közelharcot kellett érte folytatnom anyámmal… miután felülkerekedtem rajta simán bepakoltam a teljes bírói felszerelést, és még hely is maradt
szombaton két emberre való strandcuccot nyelt el (jó, matrac nélkül).. végre egy táska az én méretemben
Tegnap megtörtént a terheléspróba, jelentem kiállta
A szokásos cuccok (pénz, papírok, szerszámok, neszeszer) mellé beoktrojáltam 7db könyvet (ilyen apróságokat, mint 2db Zikmund és Hanselka, meg a a nagy zsiguli szervízkönyv
), plusz csokikat és a beszerzett illatszereket, csokikat. Hazaérve lemértem, 9 kiló volt
és működik.
Üdv!
nagyon kényelmes, színre is jó, csajos is, és nagyon praktikus, hogy akármikor át lehet vele váltani utcai használatra, tehát oldaltáskaként használni, elrejtve a plusz pántot, de bringástáska igazából, a javából! Pont vágytam egy ilyen hibrid táskára 


Nálam van most a piros táska. Első észrevételeim jóformán az amúgy használt S-es messenger-táskával való összehasonlítások voltak, aztán igyekeztem elkezdeni pártatlanul bírálgatni
A legfontosabb: szerelem első hordásra!!
Nagyon jó a sok kis zseb! Először furi volt, hogy kisebb, mint az általában használt táskám, de rájöttem, hogy mivel minden használatba vett táskát kapacitásig pakolok, így egy rakás felesleges cuccot nem viszek magammal, amit amúgy is csak azért teszek el, mert “ú, ez még befér”
Szóval szuper, nekem kell majd egy ilyen!
Ami negatív: mikor kimostam, nagyon eresztette a színét, és folyton aggódok, hogy ha világosabb felsőben aláizzadok, nem fogja-e meg a ruhám? De lehet, h ez elmúlik idővel, meg a másik féle anyag színe is kijött. Meg tényleg jó lenne rá egy villogónak való fülecske.
Tehát mindent összevéve: a táska szuper!!
folyt.köv.
Történt egy kisebb balesete a hétvégén, valaki ráborított a táskára egy bringát, persze a hajts felőli oldallal, úgyhogy kicsit olajos lett. Mivel kezelhetem? Van itthon Dr Bechman féle roll-on folttisztító, mosószóda meg dm-es oxy energy folttisztító. Ja, és még mosogatószer is.
Jövő héten tengerparti-teszt, avagy következik a “mennyire dörzsöli le a zsák a bőrömről a tengervízből kivált sót” című produkció
hmm, szerintem vanish folttisztító, vagy az a bechmann-féle is biztos jó rá…próbáld ki!
Ok, rámegyek
Anyám már nagyon türelmetlenül kérdezgeti, hogy mikor vehet magának ilyen tatyót
Újabb észrevétel. A “3.pánt” anyaga nem egészen tépőzárkompatibilis. Vagy a puha fajta tépőzárat kellene belevarrni a lyukba, vagy keményebb anyagból csinálni a pántot, amibe nem akadnak bele a tépőár fogai, mert a jelenlegi felállás rojtosodásra hajlamos. A sóledörzsölő teszt végül elmaradt, mert egyrészt tavaly óta upgradelték a nyaralófalu strandjait zuhanyzókkal (vagy csak tavaly nem vettük észre? ez is lehet…), másrészt a búvárszemüveg, törölköző, könyv, naptej satöbbi kombót nem volt lelken belegyűrni. De barlangba levittem, az ott letapogatott kőzetek száradás után simán “leporolhatók” voltak.
Megváltozott az emailcímem a fentire, ha bármi van, pls ezen keressetek!