Hahó!
Na, én kaptam a bézs színű övtáskát. Először is tökjól néz ki, a munkahelyen is már többen dicsérték.
Eddig a következő észrevételeim (-ink) vannak vele kapcsolatban.
– egy napig hordtam, de a farmer már sajna megfogta a táskát (szóval világos színben ezzel az anyaggal szerintem nem ajánlott)
– én személy szerint favorizálnám a vízálló ponyva anyag használatát itt is.
– az egyik oldalon műanyag karabíner van, a másikon csat. én (és Zita is) mindkét oldalra inkább csatot raknánk. a karabíner el is törhet, és elég nehéz visszaakasztani, ha egyszer leszedtem róla.
- az “övtáskás” módhoz kialakított bújtató túl széles (már ha arra lett kitalálva, hogy az övre bújtatva használjuk:)) A gatyán lévő két ilyen övtartó izé között nincs annyi hely, hogy beférjen ez a rész.
- Én úgy hordom, hogy a kék pánt-részt bújtatom át a nadrágomon lévő övtartó fittyfrancokon, és úgy lóg az oldalamon. így kényelmes is. viszont ebben az esetben kellene a pánt-részre bújtató, ahova a lógó, nem használt pánt részt be lehet rakni.
– A záródás ugye a szokásos, tépőzáras. Örömmel látnék rajta esetleg cipzárt is.
Pozitív: – eszméletlen jó a színe, nagy sikereket aratok vele! A hímzés is szép rajta
- jó a formája is
- tetszik, hogy puha anyagból van
- amit általában az övtáskámban hordok, és az eddigi majd szétreped tőle, az simán és kényelmesen elfért benne
Negatív: – nem tudom, hogy csináltam, de azonnal elengedett az egyik varrásnál, a csat felőli oldalon- gyorsan megvarrtam, vajon csak szétcsúszott az öltés, vagy nem ártana erősített varrás a széleken?
- jó lenne, ha két rekeszre lenne osztva hosszában, jobban tudnám osztályozni a beleömlesztett ezerféle mindent
- keskenynek találom a pántot, használva is feltűnt, de meg is jegyzi mindenki- tuti elég erős, de valahogy kényelmetlen kicsit, egy másfélszeres szélességű szerintem jobb lenne
- felváltva hordom derékon és vállon, célszerű lenne egy csat vagy mi, amibe belebújtatható a felesleges hossza a pántnak- nem praktikus beletömni a felesleget, mert ha derékon van, akkor minden levételnél illetve kicsatolásnál ki kell venni, és tuti kirántok vele valamit. Most simán felcsomóztam h ne lógjon
- amikor vállon van, tényleg jól jönne rá bezáráshoz egy cipzár is, mert bár derékon összesimul a táska nyílása és nem tud belőle kiesni semmi, vállon mindig figyelni kell erre – ja mert nem az oldalamon hanem félig a hátamon hordom úgy
- a belső pici zseb lehetne lejjebb, h az alja a táska aljánál legyen
- javasolnám ehhez a modellhez is azt a tépőzáras megoldást, amikor a lehajtós részen egy hosszú vízszintes, a táska oldalán meg két függőleges csík van. és így ha megtömöm állatul (hajlamos vagyok ilyesmire), akkor is be lehet zárni – mert így csak egy ponton illeszthető össze ugyebár a tépőzár.
Az észrevételeim nagy része szinte csak kötözködés, mert az összbenyomás abszolút pozitív! De ti mondtátok
Amúgy ami szerintem a legnagyobb biztosíték egy nőknek szánt táska sikerére, az a sok rekesz és zseb, kisebb és nagyobb is
És leöntöttem már sörrel, meg kicsit olajos is lett szerelésnél, esőben mondjuk a táskámban volt, de nyúzom rendesen!
Nos, a táska túlélte a futár-EB-t is, ami nem semmi kicsit (na jó, nagyon) koszos lett, kimostam kézzel, ereszti nagyon a színét, de ez lehet, h elmúlik majd.
Egyszer el is áztam benne (durván), megfogta egy fehér atlétámat, de simán kijött a következő mosásnál, tehát nem gáz.
Mostmár nálam van a narancssárga!
Még csak 1 hete, de nekem nagyon tetszik, hogy ennyiféleképpen lehet hordani! Még az övre rárakást nem próbáltam ki, majd hétvégén. Ami nekem nem tetszik az a színe. Először szomorú lettem, hogy narancssárgát kaptam, de a fazon nagyon tetszik, úgyhogy túlélem . Talán ahogy nézem összességében a táskákat, kék bézs és narancssárga van, azoknak is a fakó változata… Lehetnének élénkebb színek… Vagy ha az anyagból adódoan ilyenek, akkor meg lehetne pl. a narancssárga helyett fekete… Az több mindenhez passzol.
Még hozzáfűzöm, hogy láttam van piros és sárga szín is, azok ia szépek (bár azok sem a favoritok )
Meg még annyi, hogy a pánt, amikor elállítottam a saját méretemhez nekem is lóg a semmibe. Bár én visszatűzöm a kis tartókájába, és akkor lesz a táska “felett” egy kis rész a pántból…
Kezdetben én is aggódtam a záródás miatt, de elég fixen bezáródik a tépőzárral. Talán csak az a baj, hogy a tépőzár hamarabb amortizálódik mint mondjuk egy patent, vagy egy cipzár.
Aminek örültem, hogy ahhoz képest, hogy milyen picinek látszik, én pont elfértem benne a pénteki szórakozáshoz…
Mivel kb általánosban hordtam utoljára övtáskát, és akkor sem szerettem, így kicsit tanácstalan vagyok vele kapcsolatban. Egyelőre ebédelni sétálós táskának hordom, mert a napi életvitelhez magamhoz hurcolt cuccoknak max a fele férne csak bele. Esti buliba járósnak pedig azért nem jó, mert nekem nincs hátsó világítás konzol a bringámon, így a hátsó villogó a zsákon van, de ezen nincs hová tenni.
Ami nem praktikus: fekete a belseje, így a sötét lépcsőházban nehezen találok el benne. A tartó pánt lelógó vége engem is zavar, begyűrtem a táskába, de ez nem túl praktikus megoldás.
Kinézetre nekem tetszik, csak használni nem nagyon tudom sajna.
Üdv!
Bár már visszaadtam, egy visszajelzést elfelejtettem rögzíteni
Egy barátnőm pont keresett magának övtáskát, mondtam, h hordja pár napig, mert kíváncsi vagyok a véleményére. Nagyon tetszett neki amúgy is Ő is a cipzárt hiányolta róla, meg szerinte is felesleges az övre fűzhető fül, egyikünk sem szokott így táskát hordani, olyan nehézkes akkor le-föl venni. Ő is vékonynak találta a pántot rajta.
Viszont, ami mindent visz: annyira tetszett neki, hogy megvarrta magának kicsit nagyobb méretben bár, de ugyanezt a formát tehát még egy hatalmas pozitív visszajelzés!
Helló!
Újabb észrevétel: most, hogy már hordogatom elég hamar bekoszolódot, azon gondolkoztam, hogy tudnám kimosni, mert nem szeretném, hogy a tépőzár megsérüljön.
Mivel hétköznapokon több mindenre van szükségem, ezért különállóan nem hordom. Beleteszem a táskámba, és ha megyek le szünetelni akkor csak a hátamracsapom és indulok.
Egyébként nagyon sokan dícsérik, korosztálytól és nemtől függetlenül.
Hahó!
Na, én kaptam a bézs színű övtáskát. Először is tökjól néz ki, a munkahelyen is már többen dicsérték.
Eddig a következő észrevételeim (-ink) vannak vele kapcsolatban.
– egy napig hordtam, de a farmer már sajna megfogta a táskát (szóval világos színben ezzel az anyaggal szerintem nem ajánlott)
– én személy szerint favorizálnám a vízálló ponyva anyag használatát itt is.
– az egyik oldalon műanyag karabíner van, a másikon csat. én (és Zita is) mindkét oldalra inkább csatot raknánk. a karabíner el is törhet, és elég nehéz visszaakasztani, ha egyszer leszedtem róla.
- az “övtáskás” módhoz kialakított bújtató túl széles (már ha arra lett kitalálva, hogy az övre bújtatva használjuk:)) A gatyán lévő két ilyen övtartó izé között nincs annyi hely, hogy beférjen ez a rész.
- Én úgy hordom, hogy a kék pánt-részt bújtatom át a nadrágomon lévő övtartó fittyfrancokon, és úgy lóg az oldalamon. így kényelmes is. viszont ebben az esetben kellene a pánt-részre bújtató, ahova a lógó, nem használt pánt részt be lehet rakni.
– A záródás ugye a szokásos, tépőzáras. Örömmel látnék rajta esetleg cipzárt is.
Hirtelen ennyi
Helló!
Nálam van a narancssárga példány
Pozitív: – eszméletlen jó a színe, nagy sikereket aratok vele! A hímzés is szép rajta
- jó a formája is
- tetszik, hogy puha anyagból van
- amit általában az övtáskámban hordok, és az eddigi majd szétreped tőle, az simán és kényelmesen elfért benne
Negatív: – nem tudom, hogy csináltam, de azonnal elengedett az egyik varrásnál, a csat felőli oldalon- gyorsan megvarrtam, vajon csak szétcsúszott az öltés, vagy nem ártana erősített varrás a széleken?
- jó lenne, ha két rekeszre lenne osztva hosszában, jobban tudnám osztályozni a beleömlesztett ezerféle mindent
- keskenynek találom a pántot, használva is feltűnt, de meg is jegyzi mindenki- tuti elég erős, de valahogy kényelmetlen kicsit, egy másfélszeres szélességű szerintem jobb lenne
- felváltva hordom derékon és vállon, célszerű lenne egy csat vagy mi, amibe belebújtatható a felesleges hossza a pántnak- nem praktikus beletömni a felesleget, mert ha derékon van, akkor minden levételnél illetve kicsatolásnál ki kell venni, és tuti kirántok vele valamit. Most simán felcsomóztam h ne lógjon
- amikor vállon van, tényleg jól jönne rá bezáráshoz egy cipzár is, mert bár derékon összesimul a táska nyílása és nem tud belőle kiesni semmi, vállon mindig figyelni kell erre – ja mert nem az oldalamon hanem félig a hátamon hordom úgy
- a belső pici zseb lehetne lejjebb, h az alja a táska aljánál legyen
- javasolnám ehhez a modellhez is azt a tépőzáras megoldást, amikor a lehajtós részen egy hosszú vízszintes, a táska oldalán meg két függőleges csík van. és így ha megtömöm állatul (hajlamos vagyok ilyesmire), akkor is be lehet zárni – mert így csak egy ponton illeszthető össze ugyebár a tépőzár.
Az észrevételeim nagy része szinte csak kötözködés, mert az összbenyomás abszolút pozitív! De ti mondtátok
Amúgy ami szerintem a legnagyobb biztosíték egy nőknek szánt táska sikerére, az a sok rekesz és zseb, kisebb és nagyobb is
És leöntöttem már sörrel, meg kicsit olajos is lett szerelésnél, esőben mondjuk a táskámban volt, de nyúzom rendesen!
folyt.köv.
Helló!
Nos, a táska túlélte a futár-EB-t is, ami nem semmi
kicsit (na jó, nagyon) koszos lett, kimostam kézzel, ereszti nagyon a színét, de ez lehet, h elmúlik majd.
Egyszer el is áztam benne (durván), megfogta egy fehér atlétámat, de simán kijött a következő mosásnál, tehát nem gáz.
Változatlanul jó hordani
folyt.köv.
Hát végül nem használtam annyit, amennyit szerettem volna, de ez a méret nekem pont nem praktikus, és színben sem passzolt egyszerűen semmimhez
Helló!
Mostmár nálam van a narancssárga!
. Talán ahogy nézem összességében a táskákat, kék bézs és narancssárga van, azoknak is a fakó változata… Lehetnének élénkebb színek… Vagy ha az anyagból adódoan ilyenek, akkor meg lehetne pl. a narancssárga helyett fekete… Az több mindenhez passzol.
Még csak 1 hete, de nekem nagyon tetszik, hogy ennyiféleképpen lehet hordani! Még az övre rárakást nem próbáltam ki, majd hétvégén. Ami nekem nem tetszik az a színe. Először szomorú lettem, hogy narancssárgát kaptam, de a fazon nagyon tetszik, úgyhogy túlélem
Na jó, a narancssárga pont nem fakó…
Még hozzáfűzöm, hogy láttam van piros és sárga szín is, azok ia szépek (bár azok sem a favoritok
)
Meg még annyi, hogy a pánt, amikor elállítottam a saját méretemhez nekem is lóg a semmibe. Bár én visszatűzöm a kis tartókájába, és akkor lesz a táska “felett” egy kis rész a pántból…
Kezdetben én is aggódtam a záródás miatt, de elég fixen bezáródik a tépőzárral. Talán csak az a baj, hogy a tépőzár hamarabb amortizálódik mint mondjuk egy patent, vagy egy cipzár.
Aminek örültem, hogy ahhoz képest, hogy milyen picinek látszik, én pont elfértem benne a pénteki szórakozáshoz…
Mivel kb általánosban hordtam utoljára övtáskát, és akkor sem szerettem, így kicsit tanácstalan vagyok vele kapcsolatban. Egyelőre ebédelni sétálós táskának hordom, mert a napi életvitelhez magamhoz hurcolt cuccoknak max a fele férne csak bele. Esti buliba járósnak pedig azért nem jó, mert nekem nincs hátsó világítás konzol a bringámon, így a hátsó villogó a zsákon van, de ezen nincs hová tenni.
Ami nem praktikus: fekete a belseje, így a sötét lépcsőházban nehezen találok el benne. A tartó pánt lelógó vége engem is zavar, begyűrtem a táskába, de ez nem túl praktikus megoldás.
Kinézetre nekem tetszik, csak használni nem nagyon tudom sajna.
igen, nekem is pont ez volt a véleményem. mármint van egy övtáskám, és inkább azt használom (ezért nem is jelentkeztem ennek a tesztelésére)
Üdv!
Ő is a cipzárt hiányolta róla, meg szerinte is felesleges az övre fűzhető fül, egyikünk sem szokott így táskát hordani, olyan nehézkes akkor le-föl venni. Ő is vékonynak találta a pántot rajta.
tehát még egy hatalmas pozitív visszajelzés!
Bár már visszaadtam, egy visszajelzést elfelejtettem rögzíteni
Egy barátnőm pont keresett magának övtáskát, mondtam, h hordja pár napig, mert kíváncsi vagyok a véleményére. Nagyon tetszett neki amúgy is
Viszont, ami mindent visz: annyira tetszett neki, hogy megvarrta magának kicsit nagyobb méretben bár, de ugyanezt a formát